Pozsonyba máma beszökött a tavasz. (A Temető és a Kórház utca sarkán suhant nesztelen.) Ballagtam éppen a Tesco felé, de ott már akkora tavasz volt, hogy mérhetetlen örömömben egyebek mellett életem első versszerző leleménye is eszembe jutott. (Így kezdődött: Itt a tavasz, gyerekek, Szánkázni már nem lehet.) De hagyjuk a múltat, vesszen a téllel együtt. Vagy menjen a tél Vancouverbe. Húsz lépéssel és egy épülettel a cél előtt ezt olvasom az ukrán fővárosról elnevezett szálloda oldalán: Retro style hotel. Ami szent igaz, mert a szálloda az elmúlt harmincöt évben semmit se változott, se kívül, se belül. Nagy kár volt megépíteni is. A régi rendszerben (Retro style system) is csak két célt szolgált (az alvás és a bálozás funkcióján kívül): magasabb volt, mint a környék minden más épülete, vagyis kellő szögből fényképezve a képeslapokon kitakarta a mögötte álló mindkét templomot, másodjára: ahhoz, hogy fölépüljön, előbb a földdel kellett egyenlővé tenni a Kő téren álló hangulatos öreg házakat. Igazából tehát múlttá tette a város történelmének egy újabb részét.

Az lett a vége mérhetetlen örömömnek, hogy a Tescóban (simán elhaladva a leszállított liszt mellett) egészen elképesztő összeget költöttem magokra: név szerint az alábbiakra: Raphanus sativus (Közepesen korai retekfajta), Daucus carota (Közönséges korai sárgarépa), Petroselinum crispum convar. radicosum (Kerti petrezselyem – gyökér), Phaseolus vulgaris var. vulgaris (Futóbab – zöldszurkú), valamint Phaseolus vulgaris var. nanus (Közönséges bab – bokorbab).

És persze vége lett a ragyogó napsütésnek is, az ügyelet már közönséges, télies szürkületben folyt (Duty vulgaris).