Hétvégén este befekszik mellém, s kitereget egy rakás A4-es lapot meg nyomtatványt azzal, hogy egyrészt fűzzük szorosabbra a köztünk levő kapcsolatot, másrészt meg tartsunk önvizsgálatot, vajon legalább szellemileg rászolgálok-e a bizalmára. Lássuk, szólottam elővigyázatlanul. Akkor tehát magyar nyelv és irodalom. Bingó.

Az alaphelyzet adva volt: ő kérdezett, én válaszoltam, s eleinte úgy tűnt, nagyszerű móka ez. Az első kérdés pl. arra vonatkozott, hogy Ön szerint (így, önözve tartottuk a távolságot) mondjuk Juhász Gyula élete meglehetősen vidám volt-e, avagy sem. Ezen aztán kuncogtunk, szegény Juhász Gyula kárára, sőt, felidéztük a többi szerencsétlen nyugatost is, úgymint Tóth Árpád, akinek már az apukája szobrát is lezsuzsizták a debreceni Nagyerdőben, s egészen idáig vezethető vissza T.Á. meglehetősen nem vidám élete. Plusz persze Osváth Ernőé, s itt gyorsan abba is hagytuk.

Volt még pár ilyen kérdés, s akkor azt mondja, hogy Jókai második írói korszakának főbb művei. Második? Igen, nem az első, nem a harmadik, nem is a negyedik. Ez utóbbi már segítségnek számít az érettségin, teszi hozzá, úgyhogy jelesre már semmiképp ne számítsak. Próbáltam a fentiek alapján belőni az életművet, abból meg kilőni a második korszakot. A vége az lett, hogy eddigi tanulmányaim alapján, plusz az ismeretséget is beleszámítva úgy-ahogy átmennék, ha történetesen most érettségiznék.

A Vizsolyi Bibliából semmi nem érdekelte, rám se hallgatva leintett, csak a dátum érdekel. Több mint negyed századot tévedtem (jóhiszeműen előbbre hozva a megjelenését), innentől nagyon szigorú lett. S naná, hogy bekeményített, bár ezt nem volt hajlandó elismerni. Milyen tárgyat ismerünk? Igen, értem a kérdést, válaszoltam – ilyen kérdésekkel csak tovább feszítette a húrt, mintha ugyan bírósági tárgyaláson lettünk volna. Egyébként iránytárgy, eredménytárgy, határozói tárgy, csak nem jutott eszembe, hogy ez a helyes válasz. Szóval, megbuktam. S ettől kezdve még vagy tizennégyszer nem mentem át az érettségin, beleértve a szeptemberi pótterminust is.

A magam mentségére csak annyit mondhatok, hogy voltak olyan kérdések is, melyeket első hallásra se nem értettem, se megjegyezni nem tudtam, ezeket aztán addig ismételgette, míg belém nem verte őket, pl.: Melyik költő nevéből vezethető le az a megnevezés, amit ma akkor használunk, amikor egy letűnt kor rég elmúlt és visszahozhatatlan érzését akarjuk kifejezni? a. Alkaiosz, b. Anakreón, c. Szapphó, d. Vergilius. Naná, hogy a választ nem mondta meg, hiszen nem ő akar érettségi vizsgát tenni, hanem én. Különben is, magamnak tanulok, nem neki vagy főleg nem az érettségi bizonyítványért. De jusson eszembe, hogy március közepéig már csak három hét. Azzal ott- és elhagyott.

Ha tehát megállítana a kérdezőbiztos, vajon elmennék-e érettségizni, ha most rendeznék a vizsgát, azt válaszolnám: egész biztosan nem, erre akár mérget is vehet. Nem vagyok hülye. Vagy nem is tudom, hagyjon békén, ne szekírozzon, elég a magam baja. Különben is, agyamra megy ez a kérdezősködés. Jogom van nem válaszolni. Jogom van arra, hogy ne legyek kérdéseknek kitéve.