Jön szembe az utcán az aranyos Böbike, ki tudja, mióta mosolyog már, ki tudja, mióta jön már, mint aki ritmusra jön, én meg se hallok, se látok, s csak amikor hirtelen elém toppan, de oly őszinte érzelmi töltettel, mintha egy Hajtman Béla-prózából libbent volna elő, akkor látom, hogy hát hisz ez a Böbike! A jó és aranyos Böbike. Aki a hogy vagy kérdésre fintorog meg legyintget, de közben maga a varázslat. És olyan fekete kalap alól nézeget, aminőt legutóbb a hirtelen nem is tudom kicsoda klipjében láttam, jó régen. Hiába, ez Böbe. Lendület van benne, és tűz.